Francia rakott krumpli
Hozzávalók: 
1,2 kg burgonya
kb 6 dl tejszín
2-3 csipet só
1 csipet bors
1/3 reszelt szerecsendió
1-2 gerezd fokhagyma (présen átnyomva, opcionális)
k.b. 2 dkg vaj
A burgonyát meghámozzuk, és kb 3 mm-es
szeletekre vágjuk.
A tejszínt idonként megkeverve felforraljuk,
sózzuk, borsozzuk, belereszeljük egy szerecsendió
kb harmadát (használhatunk elore reszeltet is,
akkor k.b. 2/3 teáskanál kell), és -
ha szeretjük - a présen átnyomott fokhagymát.
A felkarikázott burgonyát a füszerezett
tejszínbe tesszük, és 10 percig fõzzük.
Ha a tejszín nem lepné el az összes krumplit,
önthetünk még hozzá egy keveset, vagy
az edényt óvatosan megrázva próbáljuk
rendezni, tömöríteni a karikákat.
Amíg fõ, kivajazunk egy jénai edényt,
és a sütõt felfütjük 160 fokra.
A tuzrõl levett tejszínes burgonyaszeleteket
a kivajazott jénaiba átszedjük, és
a tejszínt is ráöntjük, hogy lepje
be ismét. Végül az egészet betoljuk
a sütõbe, és kb 1 óra alatt készre
sütjük. A tejszín víztartalma nagyrészt
el fog párologni, akkor van kész, mikor már
csak "iszapszerüen" bugyognak fel belõle
a buborékok, illetve a teteje szép barnára
sült. Ekkor a sütõt lezárjuk. Hülés
közben a krumpli szinte az összes maradék
tejszínt fel fogja szívni, teljesen összeáll,
úgy lehet majd szeletelni, mint egy süteményt.
|