| Provancei
tökfõzelék

Hozzávalók:
4 kis zsenge tök (vagy cukkíni),
3 nagy paradicsom,
2 nagy hagyma,
5 gerezd fokhagyma,
1 dl olaj,
2 dl száraz fehérbor, mokkáskanálnyi
morzsolt borsikafu, késhegynyi törött koriander,
só, bors.
Az apró tököt hámozatlanul hosszában
4-5 darabra szeljük, majd keresztben
kettévágjuk. A paradicsomot 1 cm-es karikákra
vágjuk.
Serpenyobe tesszük a felszeletelt hagyma és összezúzott
fokhagyma
felét, erre a tökszeleteket úgy, hogy mindegyik
mellé 1 paradicsom
kerüljön. Megfuszerezzük. Rátesszük
a maradék hagymákat, sózzuk,
borsozzuk, ráöntjük a borral összekevert
olajat. Alufóliával lefedjük,
nagy lángon felforraljuk, majd a sütoben 15 percig
közepes, 30 percig
lassú tuzön sütjük. Önálló
ételként, vagy tükörtojással,
bundás
kenyérrel, frissen sült hússal fogyasztjuk.
|